• A SZÓLÁS SZABADSÁGA: Umbulda volt a MÁV-nál? 2005. /// Friderikusz Archív 346.
    Jul 28 2025

    346 MAVLehet, hogy csak látszat volt, de 2005-ben minden jel arra utalt, hogy a 130 milliárd forint ÉRTÉKŰ, 30+30 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt pályázat sorsa előre eldőlt – történjék bármi is, azt csak egyetlen pályázó, a svájci Stadler nyerhette el. Ugyanis a MÁV háromszor is így döntött, annak ellenére, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság korábban kétszer is megsemmisítette ugyanezt az eredményt.

    A történteknek 2005-ben Friderikusz Sándor megpróbált utána járni, megszólaltatva az ügyben érintett minden illetékest: Gaál Gyulát, a MÁV akkori elnök-vezérigazgatóját, dr. Deli Bettyt, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökét, valamint a MÁV felügyelőbizottságának két tagját, Szántó Jánost és Gaskó Istvánt.

    A riport-összeállítás második részében Ökrös András is elmondta a véleményét, aki korábban a MÁV vezérigazgató-helyettese volt, de épp ezzel az üggyel összefüggésben menesztették.

    Ez a csaknem háromnegyedórás archív összeállítás világos képet ad arról, hogy húsz éve hogyan zajlottak például a közbeszerzések egy nagy állami vállalatnál – és talán arról is, hogy a helyzet nem sokat változott azóta sem.

    Ha megnézik-meghallgatják ezt a mi 2005-ben készült felvételünket, érdemes utána elolvasniuk az index.hu kétrészes cikksorozatát ennek az ügynek a színfalak mögötti történéseiről:


    - az index-cikk első része:

    https://index.hu/gazdasag/magyar/mavIT050816/


    - az index-cikk második része:

    https://index.hu/gazdasag/magyar/MAVig20824/



    Hogyan támogathatja a munkánkat?


    - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

    https://www.donably.com/friderikusz-podcast


    - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

    https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


    - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

    Név: TV Pictures

    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

    Közlemény: Podcast-támogatás


    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


    Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


    Kövessenek, kövessetek itt is:

    youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

    Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

    Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast

    Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

    Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

    Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

    Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    45 mins
  • INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) - Tilesch György MI-szakértő / Friderikusz Podcast 122.
    Jul 17 2025

    Már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen része a mesterséges intelligencia (MI), amely szédítő tempóban alakítja át a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, de még a médiát is – és túlzás nélkül hamarosan életünk szinte minden rezdülésére hatással lesz. Bár az MI kínálta lehetőségek valóban lenyűgözőek, a legfontosabb kérdés mégis az, hogy milyen szabályozás és emberi kontroll mellett alkalmazzuk – különösen, ha munkahelyeket veszélyeztet, eltorzítja a valóságot, vagy önálló döntései kiszámíthatatlanná válnak.

    Nem véletlen, hogy az MI legfejlettebb változatáról, a mesterséges szuperintelligenciáról már valódi fizikai fenyegetésként beszélnek az ezzel foglalkozó vezető amerikai tudósok is. Miközben tehát az egyik oldalon a technológiai fejlődés ígérete csábít, a másikon súlyos etikai, társadalmi és túlélési dilemmák tornyosulnak.

    Ebben a podcastban megpróbáljuk megérteni, mifelé tart ez a rohanás – és vajon az MI-fejlesztők az emberiség érdekében képesek-e megőrizni a józan eszüket. A felismerésekben segítségünkre lesz Tilesch György, a mesterséges intelligencia nemzetközi szakértője, de a beszélgetés során Friderikusz Sándor több fajsúlyos kérdésben is kikéri a legilletékesebb, a MI egyik alkalmazott formája, a ChatGPT véleményét is, így a hazai nyilvánosságban tudomásunk szerint ez az első interjú magával a géppel, pontosabban a gép emberhangú változatával.

    Ha kíváncsi a Tilesch Györggyel két és fél éve, 2023 márciusában készült podcastunkra, erre az alábbi linkre kattintva tudja azt megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=p3EEIwEIlMs&t=1964s


    Hogyan támogathatja a munkánkat?


    - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

    https://www.donably.com/friderikusz-podcast


    - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

    https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


    - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

    Név: TV Pictures

    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

    Közlemény: Podcast-támogatás


    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


    Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


    Kövessenek, kövessetek itt is:

    youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

    Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

    Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast

    Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

    Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

    Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

    Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    1 hr and 42 mins
  • FRIDERIKUSZ MOST: Bűnös titkok, piszkos kezek, 2007. /// Friderikusz Archív 345.
    Jul 12 2025

    Mi a politikai korrupció természetrajza? A minden szakmában fellelhető emberi gyengeségből adódik, vagy magából a rendszer működési mechanizmusából következik a lehetőség a személyes haszonszerzésre? A Friderikusz Most egyik 2007-es adása ennek kapcsán vette górcső alá az akkoriban nagy port felvert Zuschlag-ügyet, amelyben a volt MSZP-s politikust, Zuschlag Jánost fiktív ifjúsági szervezetek révén elsikkasztott állami támogatások miatt vádoltak meg. Az adás nemcsak a politikusi machinációk természetrajzát vázolta fel, hanem egy titokban rögzített hangfelvételt is bemutatott, ennek nyomán egy földvásárlás kapcsán lelepleződött a móri önkormányzat döntéshozatali gyakorlata. A két történet egyaránt példázta, hogyan fonódik össze a politikai érdek, a közpénz és a hatalom. A műsorban Majtényi László, az Eötvös Károly Intézett elnöke és Miklósi Zoltán filozófus segített értelmezni, hol kezdődik az egyéni felelősség és hol válik intézményessé a korrupció. Nem mellesleg, ezek a történetek a mai közéleti viszonyok tükörképeként is felfoghatók, és talán végig gondolásra érdemes, hogy az azóta eltelt 18 év során miben, mennyiben változott a magyar politikai morál!Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    53 mins
  • FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Védekezés fegyverrel, 1996. /// Friderikusz Archív 344.
    Jul 12 2025

    A közelmúltig Magyarországon már 300-350 ezer magánszemély tartott legálisan lőfegyvert, de legalább még egyszer ennyien rendelkeztek illegálisan lőfegyverrel. Budapesten továbbra is nagyobb a fegyverkoncentráció, mint a vidéki településeken összességében. Az ingadozó közbiztonság és a félelem növekedésével egyre többen akarnak fegyvert tartani. Egy 1996-os Friderikusz Talk show-ban öt vendég (köztük két önvédelemből felfegyverkezett civil, egy közismert színész, egy nő idomított patkányával és egy közelharc-kiképző szakember) közreműködésével tárult fel az önvédelmi fegyvertartás motivációja és veszélyei.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    24 mins
  • FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Hajsza a dicsőségért, 1996. /// Friderikusz Archív 343.
    Jul 11 2025

    1996-ban tragikus véget ért egy rendkívüli vállalkozás: egy hétéves amerikai kislány, Jessica Dubroff – apja és repülésoktatója kíséretében – megkísérelte átrepülni az Egyesült Államokat, hogy korát meghazudtoló teljesítményével ifjúsági világrekordot állítson fel. A háromfős csapat azonban alig negyedórával a felszállás után lezuhant az egymotoros Cessna típusú géppel, és mindannyian életüket vesztették. A történet tragikus iróniája, hogy Jessica apja – akinek egész életét a beteljesületlen pilótaálmok árnyékolták be – gyermeke révén próbálta megvalósítani mindazt, amit ő maga nem tudott elérni. Amint a kislány betöltötte hatodik életévét, apja pilótaképzésre íratta be, majd alig néhány hónap múlva grandiózus tervvel állt elő: lányával együtt akarta átszelni Amerikát, miközben az utazásukat a televíziók élőben közvetítik. Ez az ambíció hajszolta őket végül a pusztulásba. A megrendítő esemény az egész amerikai közvéleményt felkavarta. Bill Clinton, akkori amerikai elnök kezdeményezésére törvény született, amely 16 éves kor alatt megtiltotta a repülőgép vezetését. Friderikusz Sándor 1996-ban a tragédia után több aspektusból is körüljárta az esetet: beszélgetett Jessica édesanyjával, Lisa Blair Hathaway-jel, valamint Fülöp András repülésoktatóval és Kígyós Éva klinikai szakpszichológussal a teljesítmény- és a szenzációhajszolás olykor végzetes ösztöneiről.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    17 mins
  • A SZÓLÁS SZABADSÁGA: Autizmussal önmagába zárva, 2005. /// Friderikusz Archív 342.
    Jul 11 2025

    Milyen sors vár arra, aki saját belső világának foglya? Egy autista lány megrendítő őszinteséggel tárta fel naplójában félelmeit és szenvedéseit: hogyan vált gúny és megaláztatás célpontjává, mert nem tudta megjegyezni társai nevét, és sokáig a fizikai fájdalmat sem érzékelte. Ugyanakkor kivételes képességgel is bírt: három olvasás után szinte szóról szóra vissza tudta idézni egy 300 oldalas könyv teljes tartalmát. Seth F. Henriett naplója 2005-ben könyv alakban jelent meg Autizmussal önmagamba zárva címmel. Friderikusz Sándor éppen húsz éve hívta meg Henriettet a stúdióba, hogy személyes története kapcsán az autizmus sajátosságaira és többnyire érzéketlen, felületes társadalmi megítélésére is felhívja A szólás szabadsága nézőinek figyelmét.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    20 mins
  • BESZÉLGETÉS BUDA PÉTER BIZTONSÁGPOLITIKAI ÉS NEMZETBIZTONSÁGI SZAKÉRTŐVEL / Friderikusz Podcast 121.
    Jul 2 2025

    A világot manapság egymással párhuzamosan zajló és egyre súlyosbodó konfliktusok árnyékolják be, amelyek közös jellemzője, hogy élükön hataloméhes, önérdektől vezérelt vérmes férfiak állnak. Putyin, Trump, Hszi, Netanjáhú, Kim Dzsongun, Erdogan, Orbán és a többiek szinte ugyanarra a képletre működnek: a nemzeti érdekekre hivatkozva területeket, korlátlan hatalmat, befolyást és persze pénzt, hatalmas vagyonokat akarnak, miközben semmibe veszik a világ és népeik biztonságát. Az emberek egy darabig önként és szinte tudatlanul támogatják őket, bedőlve jól hangzó, de hamis ígéreteiknek. A júniusi izraeli–iráni eszkaláció, a több mint három éve tartó orosz-ukrán háború, Kína agresszív követelései Tajvannal szemben, Trump folyamatos zsarolásai és kiszámíthatatlan döntései, Észak-Korea rendszeres fenyegetései mind azt jelzik, hogy a világ egyre több pontján gyülekeznek a viharfelhők. A globális feszültséghez Európa is közelebb került a Balkán fokozódó destabilizálódásával, amelynek - mint látjuk - a magyar kormány egyre aktívabb szereplője. Ebben a kiszámíthatatlan és nagyon veszélyes helyzetben egyre nehezebb hinni abban, hogy lesz még békés és élhető jövő. Alapvetően az iráni-izraeli-amerikai konfliktusról hívtuk meg beszélgetni Buda Péter biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági szakértőnket, de természetesen áttekintettük vele a világot fenyegető egyéb gócpontokat is.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    1 hr and 31 mins
  • BORBÉLY ALEXANDRÁVAL ÉS NAGY ERVINNEL BESZÉLGET FRIDERIKUSZ SÁNDOR /// Friderikusz Podcast 120.
    Jun 19 2025

    Ezúttal Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Friderikusz Podcast két vendége. A színészházaspár május végén mutatta be Egy életünk címmel első közös színpadi estjét, amelyben meglehetősen önironikusan mesélnek arról, hogyan formálódott vehemens párkapcsolatuk itt-ott fájó, de szeretettel teli közös történetté.

    Ahogy ezen a színházi esten, így ebben a podcastban is beszélnek a házasságuk ellentmondásairól, az összecsiszolódás nehézségeiről, a szülővé válás kihívásairól, miközben szó esik Alexandra szlovák-magyar kettős identitásáról, a kisebbségi létből fakadó, esetleges túlérzékenységéről, és arról, hogyan formálta ez szakmai kiteljesedését. Nagy Ervin esetében pedig megkerülhetetlen téma, hogy miért vállalt közéleti szerepet Magyar Péter mellett és hogy milyen hatással van ez magánéletükre, pályafutásukra és a szélesebb értelemben vett családi kapcsolataikra. A beszélgetés során fontos és bátor gondolatokat fogalmaznak meg a művészet és a társadalmi felelősségvállalás kapcsolatáról, a véleménysemlegesség tűrhetetlenségéről, valamint arról, hogy ha lehetősége lenne rá, miféle színházi világot építene Nagy Ervin.

    Egy bensőséges, jórészt szenvedélyes interjút láthatnak-hallhatnak két erős és reflektív emberrel, akik megingathatatlanul képviselik meggyőződésüket.


    Hogyan támogathatja a munkánkat?


    - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

    https://www.donably.com/friderikusz-podcast


    - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

    https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


    - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

    Név: TV Pictures

    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

    Közlemény: Podcast-támogatás


    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


    Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


    Kövessenek, kövessetek itt is:

    youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

    Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

    Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast

    Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

    Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

    Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

    Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    1 hr and 20 mins