Episodes

  • Ha fizetnének érte, hogy ne csináljam, akkor is csinálnám – Eladta a cégét, és boldog alkalmazott lett a MiniCRM alapítója
    Mar 10 2026
    Eltűnt 25 millió forint egy Excel-táblából – és ezzel elindult egy történet, ami végül egy nemzetközi felvásárlásig vezetett. De mi történik egy vállalkozóval az exit után? Miért dönt úgy valaki, hogy a cégeladás után nem visszavonul, hanem alkalmazottként folytatja ugyanabban a cégben? Egerszegi Krisztián, a MiniCRM alapítója arról is beszél: hogyan lehet tudatosan céget építeni, miért a megvalósítás a legnagyobb versenyelőny, és miért állítja azt, hogy a valódi siker nem az exit, hanem az, ha a cég nélküled is működik. Az adásból: Az eltűnt 25 millió történeteEgy Excel-táblában „elveszett” 25 millió forint – ez a sokkoló élmény indította el azt a gondolkodást, ami végül a MiniCRM megszületéséhez vezetett. Miért lett „boldog alkalmazott” az exit után?Miért nem a nyugdíj vagy a pihenés jött a cégeladás után? Egerszegi Krisztián szerint az igazi motiváció nem a pénz, hanem az, hogy valami újat lehessen építeni. A magyar KKV-k egyik legnagyobb problémájaMiért ragad bele sok vállalkozók a napi operatív darálóba, és hogyan lehet úgy menedzsmentet építeni, hogy a cég nélküled is működjön? A versenyelőny, ami mindent eldönthetNem az ötlet számít, hanem az, milyen gyorsan valósítod meg. A MiniCRM-nél gyakran egy nap alatt átültették a gyakorlatba az új folyamatokat – és ez lett az egyik kulcs a növekedéshez. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠! ⁠⁠⁠⁠Hirdess a műsorainkban! ⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠Ismerd meg a BETONE portfóliót!⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    49 mins
  • Az olcsó élelmiszer a legdrágább döntésünk – Horváth Boldizsár, a Farm2Fork alapító tulajdonosa
    Mar 3 2026
    Miért nem mindegy, honnan jön a sárgarépa a tányérunkon? Mit jelent ma Magyarországon felelősen gazdálkodni úgy, hogy közben üzletileg is fenntartható maradjon? Horváth Boldizsár, a Farm2Fork alapítója nemcsak összeköti a termelőket a séfekkel – hanem hidat épít gazdaság, ökológia és gasztronómia között. Több mint 80 hazai termelővel dolgozik, nem alkudozik a kistermelőkkel, nemet mond a pusztán pénzügyi logikára épülő befektetőknek, és hisz abban, hogy a séfek kultúrát formálnak. Az adásban szó esik: az eltűnő magyar kistermelőkről, a klímaváltozás konkrét következményeiről (igen, a málna tényleg veszélyben van), a „láthatatlan költségről”, amit az olcsó importélelmiszereknél nem fizetünk ki, és arról, hogyan lehet egy vállalkozás egyszerre profitábilis és értékalapú. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠! ⁠⁠⁠Hirdess a műsorainkban! ⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠Ismerd meg a BETONE portfóliót!⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    52 mins
  • Egy kicsit muszáj büszkének lenni arra, hogy mindenki minket akar – Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapítója
    Feb 24 2026
    Mitől lesz egy inkubátorházból országos jelentőségű játszóhely? Hogyan válik a független szcéna túlélő üzemmódból tudatos, soklábon álló vállalkozássá? És miért gondolja egy színházi menedzser, hogy a siker kulcsa az, ha a munkád nem látszik? Ebben az epizódban Rozgonyi-Kulcsár Viktória színháztörténésszel és kulturális menedzserrel beszélgetünk, aki a Jurányi Inkubátorház alapítójaként több mint 60 szervezetnek ad otthont, és új menedzsmentszemlélettel állította pályára a Átrium működését is. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Gerencsér Anna Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠! ⁠⁠Hirdess a műsorainkban! ⁠⁠ ⁠⁠Ismerd meg a BETONE portfóliót!⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    51 mins
  • Az adományozás szintet lépett – és te is könnyen részese lehetsz!
    Dec 16 2025
    Mi változott az adományozásban 30 év alatt, és mi maradt ugyanaz? Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója mesél arról, hogyan jutottunk el a csekkektől és perselyektől a Mastercard által biztosított, telefonterminálos és bankkártyás adományozásig. Miért kulcsszereplő a 1353-as szám, miért adnak többen és nagyobb összeget kártyával, és hogyan válik az adomány valódi esélyteremtéssé gyermekek és felnőttek számára? Az adományozás evolúciója. (x) Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner és szerkesztő: Melis Dóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    43 mins
  • Kezdjünk el párbeszédbe lépni a saját jövőbeli énünkkel! – Meskó Bertalan jövőkutató
    Oct 7 2025
    A jövő nem egy előre megírt történet, hanem egy tér, amit együtt alakítunk, és amibe mindannyiunknak van beleszólása. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató arról is beszél, hogyan formálhatjuk tudatosan a holnapot, miért kulcsfontosságú a jövőizom fejlesztése, és hogyan alakítja át az orvos- beteg kapcsolatot a technológiai és kulturális forradalom. Inspiráló, gondolatébresztő beszélgetés azoknak, akik nemcsak nézni, hanem alakítani is akarják a jövőt. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    45 mins
  • A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni
    Sep 30 2025
    Lekapcsolják a villanyt maguk után, lemennek a kazánházba ellenőrizni a terepet, és a háztetőkön is ők mérik fel a helyzetet. Kovács Emese és Tóth Nelli egy közös munkahelyen ismerték meg egymást, és 2011-ben döntöttek úgy, hogy létrehozzák az MN6 Energiaügynökséget. A cég az első független ügynökség itthon, közgazdászokból, mérnökökből és fenntarthatósági szakértőkből áll, a csapat pedig komplex energetikai tanácsadással segíti az ügyfeleket, amik között óriásvállalatok éppúgy vannak, mint a MÁV Szimfonikus Zenekar. Hisznek abban, hogy a fenntarthatóság nemcsak cél, hanem a mindennapi működés része lehet, és nem kell mindent gondolkodás nélkül lecserélni, mert lehet, hogy apró változtatásokkal is nagy eredményeket érhetünk el. Beszélgetőtársam Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója, az ESG üzletág vezetője. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    41 mins
  • Profit a jövőből - Logisztikai birodalmat építenek a fenntarthatóságból
    Sep 26 2025
    A HelloParks néhány év alatt a hazai logisztikai ingatlanpiac egyik legzöldebb szereplőjévé vált. Nemcsak óriási raktárcsarnokokat építenek, hanem olyan tereket, amikben az energiahatékonyság, a megújuló energia és a bérlők fenntarthatósági igényei egyaránt központi szerepet kapnak. A logisztika, akár bérlői, akár bérbeadói oldalról nézzük, ma már nem csak a méretről szól, hanem a szolgáltatásokról, a gyorsaságról, a megbízhatóságról és a felelősségről is. Élen járnak abban, hogy a raktárak és ipari csarnokok ne csak hatékonyan működjenek, hanem valóban fenntarthatóak legyenek — az energiahasználattól a bérlői szolgáltatásokig. Vendégeim Bencze Anna, fenntarthatósági vezető és Patai Rudolf, Property Management igazgató. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner és szerkesztő: Melis Dóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    42 mins
  • A nehézségek ellenére sem adják fel - Varjú Tamás egy jó ügyért alapította teherbringás cégét
    Sep 23 2025
    Rendhagyó epizód a Re-Business-ben; a vendég, Varjú Tamás, a Mastiff Cargo Bike tulajdonosa és tervezője. Azért speciális ez az epizód, mert megszokhattátok, hogy ebben a podcastban a már koncepcióban kiforrott, pénzügyileg stabil lábakon álló, befutott vállalkozásokról van szó, most viszont egy olyan történet következik, ami a saját sztorijában még csak valahol középen jár, és az előtte álló út korántsem könnyű. Egy olyan céget mutatunk be, ami sok kihívással küzdve igyekszik fennmaradni a piacon. A legjobb szándékkal. Jó üggyel, jó emberekkel, jó célért. Tanulságos lesz mindenkinek, aki kis céget épít. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show More Show Less
    36 mins