A megbocsátás rólunk szól, és az érzelmi egyensúlyunk visszanyeréséről, hogy a negatív érzelmeinket átformáljuk pozitív érzelmekké, mert ami negatív lehúz, és teherként cipeljük magunkkal, a múltunkkal együtt. Senki nem szeret a múltban élni, és ki a franc akar állandóan azon keseregni, hogy mi történt ott, belehelyezve magunkat egy áldozat szerepbe. Ez senki számára nem tápláló vagy hozzájárulás nem? Te se szeretsz olyan ember társaságában lenni, aki állandóan a múltat idézi, és a mások bűneit sorolja. Gondolj bele, hogy ez milyen lehúzó, nehéz energia, és ezt nap, mint nap magával cipeli, milyen teher lehet. Ilyenkor a másik ki se látszik az önsajnálatból, a csalódásból, a saját megteremtet poklából. Milyen lehetőségek lehetnek számára? Szerinted ez mit teremthet számára? Még több önsajnálatot, még több negatív élményt, negatív energiákat. A megbocsátással saját magunkat szabadítjuk fel, hogy megújulva, átformálva, tovább tudjunk lépni. De mi is kell a megbocsátáshoz? Egy jó adag empátia, egy kis tolerancia, egy pici megértés, és csippentnyi elfogadás. Meg kell értenünk, és elfogadnunk, hogy a másik, és ott a saját tapasztalatai által cselekedet, és azt is meg kell értenünk, hogy nekünk mi volt rá a reakciónk. Itt lép be a képbe az empátia be le kell éreznünk a másik helyzetébe magunk, és felül emelkedve végig gondolni, hogy mért is tehette. Ha ezt megértjük, átlátjuk akkor könnyebben megtud születni bennünk a megbocsátás. Ezt a folyamatot megismételjük önmagunkon is.